Értesítést kérek a műsor kezdéséről

Kövessen minket a Facebookon!

A Facebookon is megtalál minket!

Hírek, érdekességek, fotók, videók nap mint nap!

facebook.com/paxtv

bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Írjon nekünk!

„A lélek röpte” a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiválján

Vissza a hírekhez
2016.06.17. 13:57


Kisvárda – Június 19-én 16:30-kor a Magyar Színházak Kisvárdai Fesztiváljának programjában „A lélek röpte” c. szakrális színházi előadást mutatja be a magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK) és a Szín-Dó Art Társulás. Az előadásnak a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium díszterme ad helyet.

„A lélek röpte” egy költői előadás Szent Terézről, a karmelhegyi Boldogasszony rendjének szerzetesnőjéről. Avilai Terézt 1622-ben emelte oltárra XV. Gergely pápa. VI. Pál pápa pedig 1970-ben egyház-doktorrá avatta.

Méltó dolog és felelősségteljes küldetés, a ránk hagyott szellemi örökséget közelebb vinni az emberekhez, szakrális helyen - templomokban - egyházi közösségekben tartott előadás által, ahol Istenkereső, a lélek mélységeit kutató, szeretetteljes közösségben fogadják a mai is élő tanítást, útmutatást Avilai Szent Teréztől - szakrális előadás formájában.

A darab a lélek belső vívódásait a jó és a rossz, a fény és a sötétség örök harcát mutatja be. A bennünk élő tamási kettősséget. A kísértés próbára teszi az ember igaz hitét, tanúság tételét majd a Lélek felemelkedését, ahol csak az Isten van és a vele való egyesülés. Szerelmetes kapcsolódás. Győzött az ember Önmaga felett! Az Önismeret alkímiája. Az előadás Dóczy Péter munkássága által, a művésznőkkel egyetemben közelebb kívánja vinni az emberekhez Avilai Szent Teréz szellemiségét, tanítását. Értéket képvisel. Mondandója: örökérvényű, minden korban aktuális.

Az Udvari kamaraszínház azt reméli, hogy minél több emberhez eljut és minél több ember felismeri az ilyen jellegű szakrális előadások fontosságát, ami képviseli az ember valódi szellemi nagyságát, ahova így vagy úgy, de el szeretne jutni, akár tudatosan, akár tudattalanul! A produkció Isten vezetése által erre hívatott!

„A lélek nagysága felülmúlja mindazt, amit el tudunk képzelni. Semmitől ne félj, semmi meg ne rettentsen! Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”

„Hozzon a mai nap belső békét a számodra.
Bízz az Istenben annyira, hogy tudd, pontosan ott vagy, ahol lenned kell.
Ne felejtsd el a végtelen lehetőségeket, amelyek a hitből erednek.
Használd az adottságokat, amelyeket kaptál, és add tovább a Szeretetet, amely megadatott számodra.
Légy elégedett abban a tudatban, hogy az Isten gyermeke vagy.
Legyen ez a tudat teljesen a Tiéd, és adja meg lelkednek a dal, a tánc, a hála és a Szeretet szabadságát.
Ez mindannyiunké.”

(Szent Teréz Imája)

A magyarkanizsai Udvari Kamaraszínház (MKUK) abból a célból alakult 2002-ben, hogy színre vigye a múlt század magyar történelmének sorsfordulóit. Mindenek előtt azokról az eseményekről van szó, amelyet a diktatúra és kiszolgálói, oly hosszú időn keresztül elhallgattak, a közemlékezetből a köz kárára, nemzeti közösségünk ellenére töröltek. Mivel abban az évben a szabad választásokon azok az erők kerültek hatalomra, amelyek a társadalomban akkor betöltött helyüket, az idegen megszállás és diktatúra kiszolgálóiként alapozták meg, joggal feltételeztük, hogy a magyar történelem színrevitele nem fog támogatásban részesülni, akkor rövidnek remélt hatalmuk alatt, hiszen az elkövető sem a bűnjellel tüntet, hanem azt eltüntetni igyekszik, vagy jótéteményként feltüntetni és ünnepeltetni, mint egyértelmű áldást, a kárvallottakkal. Ezért a színházat, nem a III. Magyar, hanem az I. Szerb Köztársaság joghatósága alá eső területen, szeretett szülőföldünkön, a verőfényes Délvidéken hoztuk létre Magyarkanizsa városában. Megalakulásunk óta feltett célunk, hogy előadásainkat mindenhová eljuttassuk, ahol közös múltunknak, jelenleg is élnek letéteményesei. Két évvel alapításunk után kezdtük el járni a Kárpát-medencét. Rendszeresen játszunk a székesfővárosban, Magyarország kis és nagy városaiban, de eljutottunk Erdélyországba, Felvidékre és Dél-Baranyába is. Közben a színházi műhely működtetését, az időközben alapított Magyar Kanizsai Udvari Kamaraszínház nonprofit kft. vette át, hiszen úgy fellépéseink legjelentősebb része, mint tevékenységünk, anyaországivá vált. Előadásaink jelentős részét maga a közönség szervezi.

Udvari Kamaraszínház


Kapcsolódó képgaléria

...

 

Forrás: Udvari Kamaraszínház - mkuk.hu

 

 

A pax-tv.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!

 
Értesüljön elsőként
híreinkről, eseményeinkről

tv műsor

Kövess a facebookon