Értesítést kérek a műsor kezdéséről

Kövessen minket a Facebookon!

A Facebookon is megtalál minket!

Hírek, érdekességek, fotók, videók nap mint nap!

facebook.com/paxtv

bejelentkezés

Elfelejtett jelszó

Írjon nekünk!

„Mint élő kövek”

Vissza a hírekhez
2016.10.28. 11:39


Pannonhalma – A Kárpát-medence 65 településéről fogad zarándokokat ma estétől vasárnap délelőttig a Pannonhalmi Főapátság. „Mint élő kövek” - ez a különleges találkozó hívómondata. Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig, a Szent Márton oltalma alatt álló településekről több mint 200 zarándok érkezett. A találkozó egyik eseménye a Pannonhalmára hozott és a Főapátság által adományozott kövek megáldása. A kövek a Felvidéken épülő alistáli plébánia alapzatába kerülnek.

A Szent Márton-év jelmondata: Közösségben vagyunk. Nagyon mély mondat ez, nagyon sokféle tartalommal. A HÁLÓ találkozó közösségének tagjai 900 kilométeres körzetből érkeztek. Pozsonytól Sepsiszentgyörgyig, Munkácstól Hertelendyfalváig terjed most Szent Márton monostorának hatótávolsága. Katolikusok, reformátusok és görög katolikusok együtt vannak most ökumenikus közösségben. Minden túlzás nélkül mondhatjuk, hogy kegyelmi pillanat és egy rendkívüli kezdeményezés részesei lehetünk Szent Márton születésének 1700. évfordulóján.

A felvidéki Alistál (Dolný Štál) község plébánosa, Bozay Krisztián ugyanis új plébániát szeretne építeni. Az atya főapát úrhoz fordult azzal a kéréssel, hogy a leendő plébánia alapköve Szent Márton-hegyéről származzon, azaz a Pannonhalmi Főapátság adjon egy követ, amit Főapát úr áld meg. Pannonhalma nagy örömmel és várakozással támogatta ezt az elképzelést és továbbgondolva Bozay atya kérését a HÁLÓ Egyesületen és a nyilvánosságon keresztül kértük, hogy minden Szent Mártonos település, egyházi szervezet és közösség is adjon vagy küldjön egy követ. A kérés meghallgatásra talált, hiszen 65 helyszínről érkeztek ide és számos közösség hozott követ is, hogy a találkozó keretében ezek áldásban részesülve beépülhessenek a tervezett Szent Márton-plébánia alapzatába.

A Szent Márton monostora, azaz a Pannonhalmi Főapátság által adományozott kő a Díszterem Előterében lesz kiállítva, mellette egy Kárpát-medence térkép, bejelölve rajta Pannonhalma és Alistál. Aki hozott követ, vagy ahonnan hozta a követ, a települését bejelöli a térképen. Az adományozott kövek a Díszterem előterében lévő asztalokra lesznek lerakva. Egy-egy lapra pedig ráírjuk, honnan is való és ha van, akkor a hozzá tartozó történet is itt olvasható. 

A Pannonhalmi Bencés Gimnázium épülete szerte a Kárpát-medencéből fogad diákokat a falai közé, most szerte a Kárpát-medencéből titeket és az általatok hozott köveket fogadja és őrzi a megáldásig. Jelképesen a Kárpát-medence Szent Márton titulusú közösségei építik meg az új alistáli plébániát, ami a magyarság összefogásának, Szent Márton életpéldájának és 2016-os emlékévének egyik maradandó jelképe lehet. A köveket a szombati záró szentmise keretében áldja meg Várszegi Asztrik főapát.

Az emlékév logója Szent Márton csontereklyéjének formavilágát idézi meg és 24 pöttyből és vonalakból álló kapcsolati hálót jelképez. Az elmúlt évben szinte nem volt olyan nap, amikor ezzel a jelképpel ne találkoztunk volna úton-útfélen itt Pannonhalmán és szerte a Kárpát-medencében. Most újabb pöttyöket és talán a legszebb és legjelentősebb kapcsolati hálót tudjuk felrajzolni a Szent Márton-év utolsó nagy eseményének kezdetén. A HÁLÓ készített egy gyönyörű ábrát, ami az mutatja meg, honnan is jöttetek most ide Szent Márton monostorába, hogy egy újabb közösséget alkossunk.

Program

Október 27. csütörtök
16.30–18.00: érkezés, regisztráció
17.45–19.30: vacsora a diákotthoni étkezőben
18.40–19.30: konventmise és vesperás a bazilikában
19.45–21.00: nyitóest a díszteremben
21.00–21.30: csoportok kialakítása
22.00–től szilencium

Október 28. péntek
6.00–6.50: vigília és laudes a bazilikában
7.00–8.30: reggeli a diákotthoni étkezőben
8.45–9.00: köszöntő a díszteremben
9.00–10.00: A közösségi lét szerepe az ember életében - Martos Levente Balázs atya és Fekete Ágnes előadása a díszteremben
10.15–12.00: kiscsoportos feldolgozás
12.00–14.15: ebéd a diákotthoni étkezőben
13.00–13.15: napközi imaóra a bazilikában
15.00–16.00: A közösségi élet örömei - Varga László atya előadasa a díszteremben
16.15–17.30: kiscsoportos feldolgozás
17.45–20.15: vacsora a diákotthoni étkezőben
18.40–19.30: konventmise es vesperás a bazilikában
20.30-22.30: bűnbánati liturgia Cirill atya vezetésevel a bazilikában
22.00–től szilencium

Október 29. szombat
6.00–6.50: vigília és laudes a bazilikában
7.00–8.30: reggeli a diákotthoni étkezőben
8.45–10.00: Küldetés, szolgálat, jövőkép - kerekasztal-beszélgetes Bittsánszky Jánosnével, Orosz István atyával, Pázmán Attilával és Pázmán Enikővel, Koncz András moderálásával a díszteremben
10.15–12.00: kiscsoportos feldolgozás
12.00–14.15: ebéd a diákotthoni étkezőben
13.00–13.15: napközi imaóra a bazilikában
14.30–17.00: választható programok
– többféle idegenvezetés
– az apátsági pincészet látogatása
– levéltari bemutató
– séta az arborétumban
– sport
17.30–18.30: záró szentmise a bazilikában, főcelebráns: Asztrik főapát úr
19.00–20.15: vacsora a diákotthoni étkezőben
20.30–21.15: közös záróest a díszteremben
21.15–22.00: csoportos záróest
22.00–től szilencium

Október 30. vasárnap
6.45–7.45: vigília és laudes a bazilikában
7.30–9.00: reggeli a diákotthoni étkezőben
10.00–11.00: konventmise a bazilikában
12.00–13.00: ebéd a diákotthoni étkezőben azok számára, akik ezt előre kérték
13.00–13.15: napközi imaóra a bazilikában

Kapcsolódó képgaléria

...

 

Forrás és fotó: Pannonhalmi Főapátság

 

 

A pax-tv.hu minden olvasója számára biztosítani szeretné a lehetőséget arra, hogy Facebook bejelentkezés után közvetlenül hozzá tudjon szólni a megjelent cikkekhez. Így a hozzászólása a Facebookon megadott felhasználói nevével és profilképével jelenik meg. Ha Ön még nem regisztrált, itt megteheti: www.facebook.com. A hozzászólásokat moderáljuk, ha gyűlöletkeltő, törvényt, illetve személyiségi jogokat sért. Kérjük, mielőtt elküldi véleményét, a fentieket vegye figyelembe!

 
Értesüljön elsőként
híreinkről, eseményeinkről

tv műsor

Kövess a facebookon